2019 május 17-én 18 órától

Egalitas vendéglő
a Posticum születésnapja alkalmából
Immár ötödik éve működik a nagyváradi Posticum Egalitas programja: egy időszakos vendéglő, melynek során sérült fiatalok készítik el a fogásokat és szolgálják fel azokat a vendégeknek. A program az emberi kapcsolatok újfajta megközelítését helyezi gyakorlatba, rámutatva, hogy a különleges igényű embereket nem csupán adományokkal lehet segíteni, sokkal inkább úgy, ha egyenlő partnerekként, társakként segítő kapcsolatot létesítünk velük. Fontos, hogy kimozduljanak a megszokott környezetükből és új szituációkban igyekezzenek helytállni. Úrgy tudják megmutatni, hogy többre képesek, mint amennyit a társadalom feltételez róluk. A sikerélmény nyitottabbá, magabiztosabbá teszi őket, ezáltal is elősegítve további fejlődésüket. A szülők is örülnek, hogy gyermekük lehetőséget kap a bizonyításra, értékeket tud teremteni és nyújtani embertársainak.
A sérült fiatalok figyelmességével és odaadásával elkészített menü önköltségi árát adománnyal támogathatják: felnőtt menü – 40 lej, gyerek menü – 25 lej.
Az idei évre öt Egalitas-eseményt terveztünk, ebből egy már megvalósult, a Nők Napját megelőző március 7-i, amely során nőnapi verses összeállítás is elhangzott, a meghívott színészek közreműködésével.
A soron következő Egalitas Vendéglőre május 17-én, pénteken 18 órától kerül sor, a Posticum születésnapja alkalmából.
Következő alkalmak:
2019. augusztus 31. – a Vakáció másképp Niklaus Brantschennel rendezvény keretében
2019. november 21. – Szent Erzsébet napja alkalmából
2019. december 12. – Adventi Egalitas.
A legközelebbi, május 17-i alkalomhoz – akárcsak eddig - előjelentkezés szükséges. Foglalás a recepcio@posticum.ro címen, a (004) 0744 504 051, vagy a (004) 0721 564 725 telefonszámon, illetve a Posticum recepcióján (Teiului u. 26. sz.).
Egyeztetés alapján az Egalitas vendéglő külön szolgáltatásként is igénybe vehető: különböző alkalmakra (születésnap, céges találkozò, családi rendezvények, stb.), legalább huszonöt fős csoportok számára ebéd vagy vacsora rendelhető meg.
Foglalás: a megadott elérhetőségeken.
KAPCSOLAT
Wagner Andrea gyógypedagógus
wandi08@yahoo.com, tel.: (004) 0721 564 725

2019 május 18-án, 19 órától

Úton

A Misztrál együttes koncertje

a Posticum teraszán

A Posticum születésnapján a magyarországi Misztrál együttes lép fel – korábban a nagyváradi közönség az együttes alapítója, Heinczinger Miklós (Mika) önálló koncertjén vehetett részt több alkalommal is. A májusi koncert az immár 22 éves együttes legújabb lemezének címét viseli.
„Egész idő alatt a magyar költészetet népszerűsítettük, népszerűsítjük. Központban az ember, s az őt foglalkoztató dolgok: Isten, haza, szerelem, bor és mámor” - Heinczinger Mika
„A lemez címe nem véletlen, hiszen már több mint két évtizede járjuk a verséneklők olykor rögös, máskor kipárnázott, de semmiképpen sem kitaposott útját. Járjuk ezt az utat, de közben építjük is azt – kortársainkkal, akik hivatásuknak érzik a magyar költők üzeneteit megénekelve eljuttattni kisebb-nagyobb közösségekbe. Sosem választottuk a rövidebb vagy az egyenesebb utat. Mindig arra megyünk, amerről meghallunk valami irányadó hangot; alázattal a szöveg iránt, de elmerülve önmagunkba is.
Az Úton című lemezünk nem egy költő verseiből válogat, hanem a 2002-ben megjelent Ösvény szerkesztését követi. Ráhagyatkoztunk a Teremtőre, figyelve arra, mit ad oda nekünk, s hogy mindabból, amit kaptunk, mit adhatunk oda mi másoknak, Nektek.” (www.misztral.hu)
„A Misztrál külön műfajt teremtett. Nemcsak megzenésíti a verseket, de feltölti a korabeli életérzés hímporával, élettel, mélyen átélt emberi tudással, s ennek révén az énekelt versek kereteiből kilép és élő verssé válik, önálló lényként személyes kapcsolatot teremt a hallgatóval, aki e váratlan találkozástól hallgatóból maga is újra élővé, átélővé, zsibongó, új életet megindító lénnyé változik át.” Grandpierre Attila csillagász
„A Misztrál külön műfajt teremtett. Nemcsak megzenésíti a verseket, de feltölti a korabeli életérzés hímporával, élettel, mélyen átélt emberi tudással, s ennek révén az énekelt versek kereteiből kilép és élő verssé válik, önálló lényként személyes kapcsolatot teremt a hallgatóval, aki e váratlan találkozástól hallgatóból maga is újra élővé, átélővé, zsibongó, új életet megindító lénnyé változik át.” Grandpierre Attila csillagász
Az együttes tagjai: Heigl László - nagybőgő, basszus gitár; Heinczinger Miklós - furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének; Pusztai Gábor – ütőhangszerek; Tóbisz Tinelli Tamás - gitárok, nagybőgő, ének; Török Máté - cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének; „Álomkófic tagunk és muzsikus-társunk”: Balog Péter - klasszikus gitár, koboz, mandolin, basszus gitár

2019 május 19-én 19 órától

Jazz-Terrace Posticum
A Funk You! duó 2018-ban jött létre, saját bevallásuk szerint abból a célból, hogy előteremtsék új lemezük gyártási költségét. A Szatmári Utcazene Fesztivál különdíját nyerték meg először, így részt vehettek a nagy presztízsnek örvendő nemzetközi Veszprémi Utcazene Fesztivál 19. kiadásán, ahol a zsűri szakmai fődíját is megnyerték. A zsűri elnöke a világhírű ferrarai utcazene fesztivál főszervezője volt.
Energikus, minőségi zene és profi színpadi jelenlét jellemzi őket. Repertoárjukban a jazz, a funk és a funk-rock elemei akusztikus hangszínnel, de annál nagyobb energiával szólalnak meg.
Mindenkit várunk szeretettel!
https://www.facebook.com/watch/?v=475225602942975

2019 június 1, 11 órától

Családi koncert: Makám
Gyereknapi családi koncertre várunk kicsiket és nagyokat június elsején délelőtt tizenegy órától a Posticumban. A Makám együttes Bogárbál című, interaktív, gyerekeknek s felnőtteknek szóló családi műsorának tematikája az az állatvilág és az ember, különösen a gyermekek kapcsolata. Játékos formában igyekeznek közel hozni a mai városi gyermekekhez az erdőt, mezőt, tavat, folyót, s a benne élő állatokat. A dalok nem csak a gyerekeket szólítják meg, hanem kicsit, nagyot, öreget egyaránt, mindazokat, kik játékos kedvüket megőrizték. Hallhatnak majd a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a bogarak tavaszi báljának vendégseregéről, a szamócát termesztő kabócáról, Kormosról, a mindig maszatos kismacskáról és még a "ma született" aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is. Egy család számára a belépő 20 RON, személyek számától függetlenül.
Egy család számára a belépő 20 RON, személyek számától függetlenül.

2019. július 11, 9.00 óra - július 14, 22.00 óra

JÓGA KURZUS
Saju George SJ indiai jezsuita szerzetes vezetésével
Dr. Saju George Moolamthuruthil SJ 1965-ben született Keralában, Dél-Indiában. Teológiai és a filozófiai tanulmányait a klasszikus indiai tánc területét felölelő szakmai képzése kísérte. 2003-ban írta doktori értekezését az indiai templomi tánc teológiai alapjairól. Tanfolyamainak és előadásainak résztvevői különböző vallású emberekből állnak. Vendégelőadója több híres indiai tánciskolának.
Saju George SJ tavaly az indiai bharatanatyam szakrális tánc rejtelmeibe avatta be a jelenlévőket a Posticumban, az idén pedig a hindu jóga alapvető gyakorlataira fogja oktatni a résztvevőket egy háromnapos kurzus során, melyen belül egyebek mellett jóga-pozitúrákat, légzőgyakorlatokat ismertet. A kurzus július 14-én, 20 órakor egy szakrális tánccal kapcsolatos, bemutatóval egybekötött előadással zárul.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A tanfolyam bevételét a Posticum Saju George SJ indiai projektjeinek (táncműhely, iskola, kórház, centrum) felépítésére és fenntartására ajánlja fel.
A kurzus ára: 50 EURO. Szállást a Posticum recepcióján lehet foglalni. A szobák ára egy éjszakára: egyágyas – 25 euró, kátágyas – 40 euró, háromágyas – 45 euró, négyágyas – 48 euró.
Egy igazi jógi talán a szaunahőmérsékletű légkondimentes diákszállót választaná, bárki kipróbálhatja, ára: 9 EURO/éjszaka.
Étkezések ára teljes időtartamra: 60 EURO
Ajánlott filmek és cikkek Sajuról:
https://youtu.be/hPtF3c-q6EA (dokfilm, angol, 26 perc)
https://youtu.be/ZPPVuwtig_M (magyar felirattal, 5 perc)
https://youtu.be/7cz-ZH_RlIw (angol, 3 perc)
https://vimeo.com/126100467 (angol, német felirattal, 4 perc)
Interjú román nyelven, Claudia Teodora Ignat tollából: http://zidezi.ro/interviu/saju-george.html
Cikk Nemes István tollából, a tavalyi rendezvény kapcsán: https://www.biharinaplo.ro/szolgaltatas/2017/09/11/az-atya-tanca-nataraja-tanca-saju-george-a-tancolo-indiai-jezsuita-a-posticumban.biharinaplo
Reflexiók Saju táncára és annak fogadtatására: Nemes István: A kereszténység, a hindu szent tánc és régi-új reflexeink – Saju George SJ táncművészetének margójára. https://www.facebook.com/notes/posticum/a-kereszt%C3%A9nys%C3%A9g-a-hindu-szent-t%C3%A1nc-%C3%A9s-r%C3%A9gi-%C3%BAj-reflexeink-saju-george-sj-t%C3%A1ncm%C5%B1v%C3%A9/2265695286778077/
KAPCSOLAT
Neumann Andrea
neumannandrea@yahoo.com
tel.(+)40 746 079 938
2019. július 14-én 20.00 órától
Tánc-ima
Saju George SJ a hagyományos indiai bharatanatyam szakrális tánc mestere és doktora. Dinamikus és egyedülálló táncművész, meggyőződéssel hisz a művészet, és azon belül a tánc és a zene erejében.

Az indiai bharatanatyam szakrális tánc a mozgás révén valósítja meg az isteni jelenléttel való egybeolvadást. Saju atya személyében különböző vallások és kultúrák találkozása és szintézise valósul meg, néhányunk számára zavarbaejtő módon. Az isteni keresztény kifejeződését és annak dicséretét a hindu szent tánc által eleveníti és éli meg.

Hisz abban, hogy a tánc mélyén isteni energiák rejlenek, s a tánc nyelve lehet akár a szemlélődés, az imádság nyelve is. A részvétel ingyenes. A jelenlevők adományaikat Saju indiai táncműhelyének fenntartására ajánlhatják fel.

2019. augusztus 27 - szeptember 1

Vakáció másképp Niklaus Brantschen jezsuita zen mesterrel

Az igazi RELAXÁCIÓ ott kezdődik, ahol az ember teljesen maga mögött tudja hagyni munkáját, mindennapi tevékenységeit. Aki nem tud PIHENNI, semmittenni, az meditálni, sőt hatékonyan dolgozni sem képes.

Teljesítményorientált és túlterhelt világunkban a Posticum most egy másfajta nyárvégi programot kínál: VAKÁCIÓT Niklaus Brantschen jezsuita atyával, zen mesterrel, aki ezúttal elsősorban nem meditálni, hanem PIHENNI, JÁTSZANI és FELTÖLTŐDNI tanít minket. Megfordítjuk a sorrendet: nem a meditációval kezdjük, hanem a lazítással!

Lesz: kirándulás és úszás, reggeli csi kung és kocogás, városnézés és koncert, családi programok és kötetlen beszélgetések, közös étkezések és teázások-borozások, filmnézés és társasjátékozás – ÉS meditáció.

ELLESSÜK a mester tudományát: azt, hogyan alakítja át a spiritualitás és a meditáció mindennapi életünket. Újra megtanuljuk milyen CSAK ÚGY létezni, önmagáért – együtt a mesterrel.
Ha a párod számára még idegen a meditáció világa, vagy szeretnéd, hogy gyerekeid is megérezzék, milyen ÉLETKÖZELI HELYZETEKBEN egy hiteles mester aurájában lenni, ez a tábor kiváló alkalom lehet arra, hogy ezt az első lépést megtegyétek.

Családokat, párokat és szingliket egyaránt szeretettel várunk! Többnyelvű, színes kis tábori közösségre számíthatsz.

Ez a tábor a Posticum EGYÜTT MESTEREKKEL nevet viselő rendezvénysorozat része.

Részvétel teljes ellátással: 700 RON, illetve 48 ezer ft.

KAPCSOLAT:
info@posticum.ro

+40 259 431 398
+40 744 504 051

Programfelelősök:

Dr. Nemes István, tel. 0733843049; e-mail: istvannemes@yahoo.com

Rencsik Imre, tel. 0755107691; e-mail: rencsik@yahoo.de